Miért levegősödik fel a műköröm? A felválás okai és megelőzése
A levegősödés az egyik leggyakoribb probléma, amellyel körmösként találkozhatsz. Előfordulhat néhány nappal az elkészítés után is, de akár a következő töltés előtt is észrevehetővé válhat. Az anyag ilyenkor részben elválik a természetes körömlemeztől, az elvált terület pedig általában világosabb, fehéres foltként jelenik meg.
A levegősödés nem mindig ugyanott kezdődik, és nem is minden esetben áll ugyanaz a háttérben. A köröm tövénél megjelenő felválás gyakran más problémára utal, mint amikor az oldalsó sáncoknál vagy a szabadszélnél válik el.
A tartós körmök elkészítéséhez ezért nem elég csupán megfelelő alapanyagot választani. Fontos megérteni azt is, hogy miért válik el az anyag a természetes körömtől, mit árulhat el a levegősödés helye, és hogyan előzheted meg a probléma újbóli kialakulását.
Mit jelent pontosan a levegősödés?
Levegősödésről akkor beszélünk, amikor a gél lakk, az alapzselé, az építőzselé vagy más műköröm alapanyag elveszíti a tapadását, és részben elválik a természetes körömlemeztől.
Bár a köznyelvben azt mondjuk, hogy ,,levegő került az anyag alá", valójában nem maga a levegő okozza a problémát. Az anyag és a természetes köröm közötti tapadás szűnik meg, az így kialakuló rés pedig világosabb vagy fehéres területként válik láthatóvá. A levegősödés kezdetben akár csak egy részen is megjelenhet, idővel azonban továbbterjedhet. Ezért fontos, hogy a felvált területet időben felismerjük és megfelelően kezeljük.
Mikor válhat el az anyag a természetes körömlemeztől?
A levegősödés nem feltélenül közvetlenül a köröm elkészítése után jelenik meg.
Ha az anyag már néhány napon belül elválik a természetes körömtől, érdemes megvizsgálni az előkészítés, az anyagfelvitel és a köttetés minden lépését. Ilyenkor többek között a körömlemezen maradt letapadt bőr, por vagy nedvesség, a nem megfelelően használt primer, illetve bőrre került alapanyag is állhat a háttérben.
Ha a felválás csak hetekkel később alakul ki, az ok lehet mechanikai terhelés, ütődés, nem megfelelő statika vagy a köröm hosszához képest túl gyenge tartás is.
A levegősödés kialakulásának ideje tehát fontos információ, de önmagában nem mindig elegendő az ok meghatározásához. Érdemes azt is megfigyelni, hogy a köröm melyik részén kezdődött az elválás.
Mit árulhat el a levegősödés helye?
A felválás helye sok esetben segíthet megtalálni a probléma lehetséges okát. Fontos azonban, hogy egyetlen jelből ne vonjunk le biztos következtetést. Ugyanazt a típusú levegősödést több tényező is előidézheti.
Levegősödés a köröm tövénél
Ha az anyag a kutikula közelében válik el, érdemes ellenőrizni, hogy:
- teljesen eltávolítottad-e a körömlemezre tapadt bőrt,
- megfelelően előkészítetted-e a természetes körmöt,
- került-e alapanyag a bőrre,
- túl vastag lett-e az anyag a köröm tövénél,
- elegendő ideig kötött-e az anyag a lámpában.
Ha az alapanyag hozzáér a bőrhöz, ott nem tud megfelelően tapadni a körömlemezhez. A lenövés során ez könnyen a felválás kiindulópontjává válhat.
Levegősödés a sáncoknál
Az oldalsó részeken kialakuló levegősödést okozhatja a nem megfelelő előkészítés vagy az oldalra folyt anyag, de a köröm helytelen reszelése és a mindennapi mechnanikai terhelés is szerepet játszhat benne.
Érdemes figyelni arra, hogy az anyag ne érjen a bőrhöz, ugyanakkor az oldalsó területek se maradjanak ki az előkészítésből.
Felválás a szabadszélnél
Ha az anyag a köröm végén válik el vagy lepattog, annak hátterében állhat:
- túl vékony anyagvastagság,
- a természetes köröm fokozott hajlékonysága,
- nem megfelelő anyagválasztás,
- erős mechanikai igénybevétel.
Rövid természetes körmöknél is fontos, hogy a szabadszél megfelelő védelmet kapjon, különösen akkor, ha a vendég körmei vékonyak vagy hajlékonyak.
Levegősödés a köröm középső részén
Ha az elválás nem a széleknél, hanem az köröm közepén jelenik meg, érdemes megvizsgálni a teljes anyagrendszert és a körmöt érő terhelést.
A háttérben állhat például:
- nem megfelelő anyagvastagság,
- nem megfelelő köttetés,
- egymással nem kompatibilis anyagok használata,
- erős ütődés vagy sérülés,
- hibás statikai kialakítás.
Ilyen esetben különösen fontos feltárni az okot, és nem csupán elfedni a látható problémát.

A levegősödés leggyakoribb okai
A felválás ritkán vezethető vissza egyetlen tényezőre. Sok esetben több apró körülmény együttesen okozza a tapadás megszűnését.
A leggyakoribb okok közé tartozik:
- a nem megfelelő manikűr,
- a körömlemezen letapadt bőr,
- a hiányos mattitás,
- a nem megfelelő portalanítás,
- a körömlemezen maradt nedvesség vagy zsír,
- előkészítő folyadékok helytelen használata,
- túl sok Primer,
- bőrre folyt anyag,
- a nem megfelelő köttetési idő,
- a körömhöz és a kívánt hosszhoz nem megfelelő anyagválasztás,
- a hibás statikai kialakítás,
- a körmöt érő erős mechanikai terhelés.
A probléma megoldásához ezért érdemes a teljes munkafolyamatot áttekinteni, nem csak azt a pontot, ahol a levegősödés láthatóvá vált.
Befolyásolhatja-e betegség vagy a szervezet állapota az anyag tapadását?
Előfordulhat, hogy a megszokott technikai és korábban bevált anyagrendszer mellett is váratlan levegősödés jelenik meg. Ha ugyanannál a vendégnél korábban tartós volt a gél lakk vagy a műköröm, majd több körmön rövid időn belül kezd elválni az anyag, érdemes a technikai tényezők mellett a vendég általános állapotában bekövetkezett változásokat is figyelembe venni.
Bizonyos betegségek, hormonális változások, tartósabb egészségügyi állapotok, valamint egyes gyógyszeres kezelések közvetetten befolyásolhatják a természetes köröm állapotát. Megváltozhat például a körömlemez növekedése, szerkezete, rugalmassága vagy felszíne, ami hatással lehet arra is, hogyan tapad rajta a műköröm alapanyag.
A tapadás változásával összefüggsébe hozható tényezők lehetnek például:
- hormonális változások,
- várandósság,
- pajzsmirigy működésével kapcsolatos eltérések,
- cukoranyagcsere-zavarok,
- egyes bőr- és körömbetegségek,
- tartós betegségek,
- bizonyos gyógyszeres vagy egyéb kezelések,
- a szervezetet érő jelentősebb fizikai megterhelés vagy változás.
Fontos azonban, hogy a levegősödés önmagában nem utal egy konkrét betegségre. Ugyanzet a problémát okozhatja nem megfelelő előkészítés, hibás anyagfelvitel, nem megfelelő köttetés, anyagválasztási probléma, mechanikai sérülés vagy a köröm fokozott terhelése is.
Ha korábban az adott vendég esetében nem volt jellemző a felválás, érdemes megkérdezni történt- e az utóbbi időben olyan változás, amely hatással lehetett a körmei állapotára. A cél nem az egészségügyi okok megállapítása, hanem annak felismerése, hogy a tapadási probléma nem minden esetben vezethető vissza a körmös munkájára.
Amennyiben a természetes köröm színe, felszíne, vastagsága vagy szerkezete feltűnően megváltozik, esetleg fájdalom vagy gyulladás jelentkezik, az érintett körmöt nem szabad új anyaggal fedni. Ilyen esetben a vendéget a megfelelő egészségügyi szakemberhez kell irányítani.
Előkészítési hibák, amelyek felváláshoz vezethetnek
A megfelelő előkészítés a tartós körmök egyik legfontosabb alapja. A precíz manikűr során el kell távolítani a körömlemezre tapadt bőrt, majd finoman mattítani kell a körmöt. A mattítás célja nem a köröm elvékonyítása, ezért nincs szükség erős vagy durva reszelésre.
A portalanítás után következhet a Prep, ami segít eltávolítani a körömlemezről a nedvességet és a zsírt. Ezt követően a természetes köröm állapotának megfelelő savmentes vagy savas Primer alkalmazható a tapadás elősegítésére.
A megfelelő sorrend:
- bőrfeltolás, manikűr és a letapadt bőr eltávolítása,
- a természetes köröm mattítása,
- alapos portalanítás,
- Nail Prep használata,
- a megfelelő Primer felvitele,
- a választott alapanyag alkalmazása.
Az előkészítő folyadékokból nem szükséges nagy mennyiséget használni. A több anyag nem jelent automatikusan erősebb tapadást.
Anyagválasztás és tapadás
A megfelelő előkészítés mellett az anyagválasztás is jelentősen befolyásolja a tartósságot.
Nem minden köröm ugyanolyan. Van, akinek vékonyabb, hajlékonyabb a körömlemeze, míg másoké keményebb és kevésbé rugalmas. Az anyagnak megfelelően kell együttműködnie a természetes körömmel és ellenállni a mindennapi terhelésnek.
Egy rugalmasabb alapanyag jó választás lehet rövid, természetes körmök megerősítésére, míg hosszabb körmöknél stabilabb, megfelelő tartást biztosító építőanyagra lehet szükség. Nem mindig a legerősebbnek gondolt anyag a legjobb választás. A cél az, hogy a köröm állapotához, hosszához és a választott technikához megfelelő rendszert alkalmazzuk.
Statikai hibák, sérülések és a mindennapi körömhasználat
A levegősödés nem minden esetben az előkészítés hibája.
A túl hosszú, de nem megfelelően kialakított szerkezet nem biztosít elegendő tartást, a mindennapi mozdulatok során az anyag folyamatosan feszülhet.
Az ütődések és sérülések szintén okozhatnak felválást. Ilyenkor előfordulhat, hogy az anyag nem törik le, de részben elválik a természetes körömtől.
A körmök használata is befolyásolhatja a tartósságot. A körmök eszközként történő használata, a dobozok vagy kupakok körömmel való felnyitása, valamint az ismétlődő erős terhelés mind hozzájárulhat az anyag elválásához.

Hogyan előzhető meg a levegősödés?
A levegősödés kockázata jelentősen csökkenthető, ha a teljes munkafolyamat minden lépésére megfelelő figyelmet fordítasz.
A tartós eredmény érdekében:
- végezz precíz manikűrt,
- távolítsd el a körömlemezre tapadt bőrt,
- finoman és egyenletesen mattítsd a természetes körömlemezt,
- portalaníts alaposan,
- használd megfelelően a Prepet és a Primert,
- ügyelj arra, hogy az alapanyag ne érjen a bőrhöz,
- válassz a természetes körömhöz és a kívánt hosszhoz megfelelő alapanyagot,
- alakíts ki megfelelő statikát,
- tartsd be az adott anyaghoz előírt köttetési időt.
Ha a levegősödés rendszeresen ugyanannál a vendégnél jelentkezik, érdemes megfigyelni, hol és mikor alakul ki. Ez segíthet annak felismerésében, hogy a előkészítésen, az anyagválasztáson, a kialakított formán vagy a vendég körömhasználatán szükséges-e változtatni.
Mit tegyünk ha az anyag elvált?
A levegős részt nem szabad egyszerűen új anyaggal lefedni vagy visszatölteni.
Az elvált anyag alatt nedvesség és szennyeződés maradhat, ezért a levegős részt teljes egészében el kell távolítani. Csak stabilan tapadó, megfelelő állapotú anyagra szabad új réteget építeni.
Az eltávolítás során fontos meggyőződni arról, hogy:
- nem maradt további felvált rész,
- a természetes köröm sértetlen,
- nincs elszíneződés vagy más elváltozás,
- az új anyag stabil, megfelelően előkészített felületre kerül.
Ha a természetes körmön szokatlan elszíneződés vagy elváltozás látható, azt nem érdemes egyszerűen új anyaggal elfedni.

Gyakran ismételt kérdések a levegősödésről
Miért levegősödik fel a műköröm?
A műköröm levegősödését okozhatja nem megfelelő előkészítés, a körömlemezen maradt bőr, por, nedvesség vagy zsír, a bőrre került alapanyag, nem megfelelő anyagválasztás, hibás statika, nem megfelelő köttetés vagy mechanikai sérülés.
Mit jelent, ha az anyag elválik a természetes körömtől?
Az anyag elválása azt jelenti, hogy az alapanyag és a természetes köröm közötti tapadás egy adott területen megszűnt. Az elvált rész gyakran világosabb vagy fehéres foltként látható.
Miért válik fel az anyag a szabadszélnél?
A szabadszélnél kialakuló felválás hátterében állhat a túl vékony anyag, hajlékony természetes köröm, az anyag és a köröm eltérő rugalmassága vagy az erős mechanikai terhelés.
Le lehet fedni a levegős részt új anyaggal?
Nem. A felvált anyagot teljesen el kell távolítani, mert az elvált részre felvitt új anyag nem biztosít stabil alapot, és a probléma továbbterjedhet.
Minden levegősödést a nem megfelelő előkészítés okoz?
Nem. Bár az előkészítési hibák gyakori okok, a levegősödést nem megfelelő anyagválasztás, hibás statika, ütődés, túl nagy körömhossz vagy a körmök fokozott mechanikai terhelése is előidézheti.
Foglaljuk össze! Miért levegősödik a műköröm és hogyan előzhető meg?
A műköröm vagy a gél lakk levegősödése akkor alakul ki, amikor az anyag és a természetes körömlemez közötti tapadás részben megszűnik. A felválás hátterében állhat nem megfelelő köröm-előkészítés, a bőrre került alapanyag, hibás anyagválasztás, nem megfelelő statikai kialakítás, hiányos köttetés vagy mechanikai sérülés.
A levegősödés helye és kialakulásának ideje segíthet az ok feltárásában. A köröm tövénél megjelenő felválás gyakran előkészítési vagy anyagfelviteli problémára utalhat, míg a szabadszélnél kialakuló elválás összefügghet a köröm hajlékonyságával, a nem megfelelő lezárással vagy a fokozott terheléssel. A pontos ok meghatározásához azonban mindig a teljes munkafolyamatot és a köröm állapotát kell megvizsgálni.
A levegősödés megelőzésének alapja a precíz manikűr, a természetes köröm kíméletes mattítása, az alapos portalanítás, a Nail Prep és a megfelelő Primer szakszerű használata, valamint a köröm állapotához és hosszához illő alapanyag kiválasztása. Ha az anyag már elvált a természetes körömtől, a levegős részt teljes egészében el kell távolítani, és csak stabil, megfelelően előkészített felületre szabad új anyagot felvinni.